Csatornák, bádogok

Ezen az oldalon találhatja a csatornákat és a bádogokat. Egy épület esetében igen fontos a megfelelő vízelvezetés biztosítása. A jól megépített csatornarendszer nem csak a falakat óvja meg a nedvességtől, de a vizet sem zúdítja le az alatta áthaladók nyakába, hanem előre meghatározott helyre vezeti. Az elvezetett esővíz pedig nem fog a ház talapzatában sem kárt tenni.

Az ereszcsatorna nélkülözhetetlen szerepet tölt be, azonban több hozzávalóra is szükség lehet, hogy mindezt megfelelő módon tegye. Itt minden szükséges elemet és kelléket megtalálhat egy helyen, tehát ha új ereszt szeretne építeni, vagy a már meglévőt javítaná, csak nézzen körül a megfelelő kategóriában!

Csatornák és bádogok

A csatornarendszer megfelelő kiépítése gondos tervezést igényel. Amellett, hogy követnie kell a tető vonalát, számos eltérő kialakítású részből áll össze az egész, melyek egymást nem tudják helyettesíteni.

Az ereszcsatornaként elnevezett szegmensek a legegyszerűbb kialakításúak, melyek egy-egy egyenes szakaszon fogják fel és vezetik tovább a vizet. Szegletcsatornák segítségével hidalhatjuk át a nem egyenes szakaszokat, a két végét pedig lezárt végződésekkel kell ellátni.

A víz folyásirányának megfelelő legalacsonyabb ponton egy csonkos csatornára is szüksége lesz, ami a talaj felé vezeti a vizet. Annak érdekében pedig, hogy közvetlenül a kívánt helyre folyjon, lefolyócsöveket, betorkolló üstöt, hattyúnyakat, illetve ráncolt kifolyót használhatunk.

A rögzítést magát különféle csatornatartókkal végezhetjük. A hajlított, csavart vagy egyenes szár segít a megfelelő elhelyezésben, ahogyan a homlokdeszkára erősíthető verzió is. A lefolyócsöveket szintén fontos stabilan tartani, amit a lefolyóbilincsekkel tehetünk meg.

Kiegészítők

A tető vízhatlanságának biztosítása érdekében vannak bizonyos gyenge pontok, amiket szintén érdemes lefedni. A falszegély, hajlatbádog eresz- vagy párkányszegély, illetve oromszegély elemek segítenek bizonyos rések eltakarásában. Mivel horganyzott bádogról van szó, a korróziótól nem kell tartani, a nedvességet pedig távol tartják a lentebbi rétegekkel.

Ha a tető rendelkezik kéménynyílással, annak a környékét is érdemes ellátni a megfelelő védelemmel. Erre a célra találták ki a kéményszegély lemezeket, melyek a szóban forgó épületrész alakjához igazíthatóak.

Az antennakivezető szintén igen hasonló probléma megoldását szolgálja, a tetőre szerelt antennák esetében. Ha pedig egy nagyobb, sík területről lenne szó, vagy esetleg van olyan készülék a tetőn, amit a már említett elemek nem képesek bevédeni, a horganyzott síklemezek a segítségére lehetnek.

Hogyan rendelheti meg?

Amennyiben új eresz építését vagy a már meglévő felújítását/javítását tervezi, nincs más dolga, mint kiválasztani a szükséges csatornaelemeket, valamint szétnézni az egyéb bádogkellékek között, és hozzáadni azokat is a kosárhoz. A Káplár fatelep országos kiszállítással büszkélkedik, azaz akárhol is legyen szüksége rá, eljuttatjuk Önhöz a termékeket.

Amennyiben a szolgáltatott adatok és képek nem elegendőek a döntéshozáshoz, munkatársaink szíves örömest segítenek. Ügyfélszolgálati elérhetőségeinket megtekintheti a termékek saját oldalán, a képektől jobbra található szekcióban.

Az ott található gomb megnyit egy ablakot, mely egy név, e-mail-cím és telefonszám ellenében gyors, közvetlen kapcsolatot biztosít szakértő munkatársainkkal.